Márai Sándor: Ajánlás

Megköszönöm magamban e napot
azzal, hogy élek. És most csend lett.
Hűs hajadon árnyát húzza az alkony,
emlékeinket lassan összehajtom,
mint pásztor nyáját. Köszönöm a földet,
a létet, téged, s hogy vagyok.

&&& 

Inderst inde takker jeg for denne dag, 

ved at sige til mig selv: jeg lever. Så blev der stille. 

Tusmørket trækker sin kølige, jomfru skygge,

jeg samler langsomt vores minder,

ligesom hyrden sit flok. 

Tak for jorden, eksistensen,

for dig, og fordi jeg lever.